2020. július 3., péntek.

Ma Kornél, Soma névnapja van. Holnap Ulrik, Babett névnapja lesz.

Vörös Édua   Click to listen highlighted text! Vörös Édua Powered By GSpeech

 

Vörös Édua

Vörös Édua1984-ben születtem Hódmezővásárhelyen. A rajz iránti érdeklődésem már gyerekkoromban megmutatkozott: iskolában kiemelkedő voltam rajz tantárgyból. A későbbiekben ez irányban képeztem magam tovább: a Tömörkény István Művészeti Szakközépiskola rajz- és kerámia szakán végeztem. A természet - főleg az állatok - iránti szeretetem a műveimben is megmutatkozik.

Ezután Budapesten végeztem tanulmányokat animáció rajzolás terén a Pannónia Rajzfilm Stúdióban. Időközben készült műveimet interneten osztottam meg a nagyközönséggel, majd sokak biztatására egy nagyobb terjedelmű műbe kezdtem bele: egy mesébe, amelyben ötvözve az olvasási és a vizuális élményt képregény formájában készítek el. Az „Utánam, fiúk!” egy általam megálmodott történet első része, amely önmagában is egy kerek, komplett történetet fog kitenni. Bár korábban több képregényt is rajzoltam (pl. Harry Potter és a bölcsek köve adaptációt, kisebb stripeket), mellettük a saját képregényem ötletét is „érleltem” körülbelül tíz évig. 2010-ben úgy éreztem, hogy „megvan a puzzle összes darabja” a történethez, és technikailag is felkészültem rá, hogy belevágjak. A képregény egy folytatásos sorozat, fantasy műfajban készült. A történet minden egyes eleme egy elképzelt világban játszódik, elképzelt szereplőkkel, semmi köze a valósághoz! Azaz nem lehet a valóságban megtörtént eseményekkel - történelemmel, technikai fejlettséggel, vallással, divattal stb. - párhuzamba állítani! A grafika tartalmaz olyan elemeket, amelyek kifejezetten a japán képregényekre jellemzők, ennek ellenére nem tartom mangának, és nem is szeretem, ha annak állítják be. Saját stílusban készült, amit rengeteg külső hatás formált ilyenre, s ebbe beletartoznak a japán képregények, rajzfilmek is. Az oldalak vegyes technikával készülnek: a rajzok hagyományosan „papír-ceruzával”, tussal kihúzva, majd a korrekciók, a kockák, a buborékok, a szövegek számítógéppel. Rajzolását 2010-ben kezdtem el, s azóta nagyon sok segítséget kaptam mind internetes olvasóktól - „szakértőktől” és tapasztaltabb rajzolóktól, mind személyes ismerőseimtől, s így a ma készített oldalak szemmel láthatólag szebbek és összeszedettebbek mint a kezdetekben. De továbbra is igyekszem nyitott lenni minden újdonságra, és új tapasztalataimat felhasználni a folyamatban lévő munkáimhoz. Mivel úgy éreztem, a képregényem pozitív fogadtatásban részesült, három évvel a kezdés után nyomtatott formában is megjelentettem, s több rendezvényen volt alkalmam bemutatni (Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Szentesen, Budapesten). A rajzolás mellett a kerámia, vagyis az anyag formálásánál is megmaradtam hobbi szinten: kisebb plasztikákat, ékszereket készítek. Ezen kívül szabadidőmben szeretek olvasni, utazni, fotózni.
Műveim, fotóim megtekinthetők honlapomon: edua-galery.gportal.hu
Elérhetőségem: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.


Vörös Édua műve a Programban:

Utánam, fiúk! - demó - teljes